Szeretem a fejed, mely sötét, üres és kopog,
Szeretem a szived, mely naponta csak egyszer dobog.
Szeretlek téged, mint kecske a kést,
Mint marha a kiszáradt vetést.
Szeretem a hajad, mely hosszú és nedves,
Cérnavékony nyakad, mely örökké retkes.
Szeretem a lábad könnyfakasztó szagát,                                                        Melytöl a görény is feldobja a talpát.
Szeretem az orrod, mitöl nem tudsz legelni,
Melyet ha meghalsz, külön kell temetni.
Folyik érted könnyem, mint a megáradt patak,
Kérlek: az elsö fára kösd fel magad!
Ha méhecske volnék mézet gyűjtenék eleségül,
Ha marha volnék hozzádmennék feleségül.
Nevem a bélyeg alatt, a bélyeg a postán maradt,
Csókollak százszor, de nem most majd máskor!!!